A meséket, amelyeket segített megőrizni, generációk óta ismerik a szlovákok. Pavol Dobšinský élete azonban távol állt a mesétől. Megtapasztalta a balsorsot, elvesztette feleségét és gyermekét, és élete végén ereje is fogyatkozott. Ennek ellenére nem hagyta abba azt a munkát, amely a szlovák kulturális örökség részévé vált. Halála óta október 22-én 141 év telt el.
A hanglejátszás jelenleg nem érhető el.
Amikor 1861-ben Pavol Dobšinský Driencsánba érkezett, mindössze 33 éves volt. Mögötte tanulmányok, forradalmi idők, tanári munka és a környezet ellenszenvével való tapasztalat állt, ahol a szlovák nyelv és irodalom érvényesítésére törekedett. Előtte még 24 év élet állt. Nem sejtette, hogy éppen ez a kis gömöri falu lesz személyes tragédiáinak és egy olyan mű keletkezésének helyszíne, amely messze a régió határain túl is híressé teszi.
Článok pokračuje pod reklamou
Dobšinskýt ma a szlovák népmesék gyűjtőjeként ismerjük. Neve összefonódik a bátor legényekről, elátkozott hercegnőkről és a jó győzelméről szóló történetekkel. E mesék mögött azonban egy olyan ember áll, akinek saját sorsa korántsem volt ilyen boldog.
Selmecbányáról visszatért Gömörbe
Pavol Emanuel Dobšinský 1828. március 16-án született Szlováckán, a mai Rozsnyói járásban. Édesapja evangélikus lelkész volt, és a család nagy hangsúlyt fektetett az oktatásra. Gyermekkorát Hosszúfaluban és Sirkán is töltötte, ahonnan Rozsnyóra, Miskolcra, majd Lőcsére ment tanulni.
Az evangélikus líceumban Lőcsén kezdett kialakulni irodalom iránti vonzalma és a szlovák nemzeti mozgalom iránti elkötelezettsége. Verseket írt, külföldi szerzőket fordított, és kiadta a Holubica kéziratos folyóiratot. Fiatalemberként részt vett az 1848-49-es forradalmi eseményekben is.
Életének jelentős időszaka volt, amikor Revúcán tevékenykedett, ahol 1850 és 1852 között Samuel Reuss evangélikus lelkész mellett dolgozott. Reuss a szlovák népi irodalom gyűjtésének úttörői közé tartozott, és jelentősen befolyásolta Dobšinský további irányvonalát.
Breznóbányai és Rozsnyóbányai tevékenysége után 1858-ban elfogadta a szlovák nyelv és irodalom professzori állását az evangélikus líceumban Selmecbányán. Oktatással, irodalmi munkával és a Sokol folyóirat kiadásával foglalkozott.
Selmecbányai tevékenysége azonban nem tartott sokáig. Ahogy a Matica slovenská írja, a helyi társadalom nem volt kedvező számára. Ezért 1861-ben elfogadta a driencsáni evangélikus lelkészi állást, amely Jonatán Dobroslav Čipka halála után üresedett meg.
Dobšinský így visszatért Gömörbe. Abba a régióba, ahol született, és ahol végül élete hátralévő részét töltötte.
Először a feleségét, majd a kislányát veszítette el
Az első évek Driencsánban rendkívül fájdalmasak voltak Dobšinský számára.
A faluba feleségével, Paulína Schmidtovával érkezett, akivel még Selmecbányai tevékenysége alatt házasodott össze. Közös boldogságuk azonban nem tartott sokáig. Röviddel Driencsánba költözésük után Paulína meghalt.
Később elvesztette kislányukat, Olinkát is.
Rövid idő alatt így a fiatal lelkész elveszítette két legközelebbi emberét. Egyedül maradt a kis gömöri faluban, távol az egykori akadémiai környezettől.
A Matica slovenská által közzétett életrajz szerint ebben a nehéz időszakban közeli barátja, Ján Botto költő segítette. Igyekezett bátorítani és segíteni neki, hogy átvészelje személyes tragédiáját.
Dobšinský fokozatosan visszatért a munkához. Folytatta a lelkipásztori szolgálatot, az irodalmi tevékenységet és a népi történetek gyűjtését.
Élete később ismét megváltozott. Másodszor is megnősült, feleségül vette Adela Medvecká Čajaková-t, Ján Čajak író özvegyét és Terézia Vansová írónő testvérét. A házasságba Janko Čajakkal, a később ismert szlovák íróvá vált fiával érkezett.
Dobšinský és Adela családot alapítottak, és három fiuk született – Vladimír, Ľudovít és Ivan Branislav.
A driencsáni parókián készült életműve
Személyes tragédiái ellenére Dobšinský nem hagyta abba a munkát. Driencsánban a lelkipásztori szolgálatnak, a népi irodalom gyűjtésének, az irodalmi alkotásnak és a néprajzi kutatásnak szentelte magát.
A mesék iránti érdeklődése nem volt új keletű. Már Driencsánba érkezése előtt együttműködött August Horislav Škultétyvel a Szlovák mondák kiadásában. 1858 és 1861 között hat füzet jelent meg, amelyek 64 mesét tartalmaztak.
Dobšinský azonban a népi történetekben sokkal többet látott, mint puszta szórakozást. Úgy tekintett rájuk, mint a szlovák nép életének, elképzeléseinek, értékeinek és nyelvének tanúságtételére.
A meséket akkoriban elsősorban szóban adták tovább. Meséltek a téli estéken, munka közben vagy családi összejöveteleken. Az egyes történetek változtak, új változataik születtek, és néhányuk fokozatosan feledésbe merült.
Dobšinský gyűjtötte, összehasonlította, átdolgozta és kiadásra készítette őket. Nem csupán lejegyző volt. Irodalmi alkotó is, aki különböző elbeszélésekből képes volt egységes történeteket alkotni, és megőrizni azok egyedi nyelvezetét.
Legjelentősebb műve a Prostonárodné slovenské povesti lett, amely 1880 és 1883 között jelent meg. Nyolc füzet 90 mesét tartalmazott.
Dobšinský saját költségén adta ki őket. Ez körülbelül húsz év munkájának csúcspontja volt.
A mesék mellett a népi szokásokkal, babonákkal, játékokkal, közmondásokkal és szólásokkal is foglalkozott. 1880-ban kiadta a Prostonárodné obyčaje, povery a hry slovenské című művét, amelyben a szlovák vidéki élet különböző oldalait örökítette meg.
Aggódott, mi lesz a kézirataival
Az évek múlásával Dobšinský ereje fogyatkozott. Aggodalmai azonban nemcsak saját egészségére vonatkoztak. Aggódott a kéziratok és gyűjtemények sorsa miatt is, amelyeknek élete jelentős részét szentelte.
August Horislav Škultéty barátjával folytatott levelezésében aggodalmát fejezte ki, hogy az összegyűjtött anyagok biztonságosan megmaradjanak és a következő generációk kezébe kerüljenek.
Tudta, hogy saját ideje fogy. Élete végén is igyekezett befejezni és megőrizni hosszú évek munkájának eredményeit.
Az ember, aki egész életében mások történeteit gyűjtötte, így fokozatosan közeledett saját élettörténetének végéhez.
Utolsó napok Driencsánban
1885 őszén Dobšinský egészségi állapota jelentősen romlott. A Szlovák Irodalmi Központ szerint erős tüdőgyulladásban halt meg.
Pavol Dobšinský 1885. október 22-én halt meg Driencsánban. Mindössze 57 éves volt.
A helyi temetőben temették el az evangélikus templom mellett, abban a faluban, ahol élete utolsó 24 évét töltötte.
A mesék túlélték gyűjtőjüket
Dobšinský halála óta 141 év telt el. Neve azonban nem maradt csupán az irodalom tankönyveiben.
A mesék, amelyeket segített megőrizni, ma is új kiadásokban jelennek meg. A szülők olvassák őket gyermekeiknek, színházi előadások alapjául szolgálnak, és más művészeket is inspirálnak.
Driencsánban emlékét a történelmi parókia, ahol tevékenykedett, és végső nyughelye őrzi. Nevéhez kapcsolódik egy emlékmű is, amely mesebeli szimbólumokkal, arany patkóval, arany tollal és arany hajjal van díszítve.
Gömör számára Pavol Dobšinský rendkívül erős üzenettel bíró személyiség. Ebben a régióban született, itt alakult ki a népi irodalom iránti vonzalma, és itt született meg legjelentősebb műve.
Saját élete nem volt boldog végű mese. Megtapasztalta a veszteségeket, csalódásokat és betegséget. Ennek ellenére valami olyat hagyott maga után, ami őt magát is túlélte.
És talán éppen ez a legnagyobb paradoxona sorsának. Az ember, akinek az élet többször is fájdalmas próbákat készített, segített megőrizni azokat a történeteket, amelyekben a legnehezebb akadályok után is győzedelmeskedhet a jó.
Zdroj titulnej foto: Wikipedia, ECAV, upravená AI
Olvassa el ezt is: A férfiak elutasították vele a rendelést. Bancíková nem adta fel
NENECHAJTE SI UJSŤ
- Pavol Dobšinský: A Gömörből származó férfi, aki megmentette a meséket
- Rimaszombatban ingyen mérik a vércukorszintet
- Erőemelés: A rimaszombati Oliver Szarka 160 kg-ot emelt
- Gázolás a gyalogátkelőnél: Nő sérült meg
- Tomáš Forró: A felkészültség nem félelem, hanem felelősség
- VIDEÓ: Péntek tizenharmadika: Árokba hajtott és leégett egy autó
