Néhány épület ma is áll, mások nyomtalanul eltűntek. Mindegyik mögött azonban ott vannak azoknak az embereknek a történetei, akik formálták Rimaszombatot. A második városnéző séta, amelyet november 7-én, szombaton szervezett a Rimavská kaviareň polgári kezdeményezés, ismét körülbelül száz résztvevőt vonzott. A vezető, dr. Hizsnyán Géza ezúttal nemcsak a város híres múltjáról beszélt. Felidézte azokat a döntéseket is, amelyekkel Rimaszombat visszavonhatatlanul elvesztette történelmi örökségének egy részét.
A hanglejátszás jelenleg nem érhető el.
A tér, amely piacokat és városi kapukat is látott
Közel száz ember gyűlt össze a Tompa Mihály téren, ahol a második városnéző séta kezdődött Rimaszombat történelmi utcáin. Hizsnyán Géza, született rimaszombati és a helyi történelem ismerője, emlékeztetett arra, hogy ez a tér jóval később alakult ki, mint a főtér. Egykor mezőgazdasági termékek piaca volt itt, és nem messze állt a város négy bejárati kapujának egyike, a Zacharovská kapu, amelyet a lakosok „szép kapunak” is neveztek. „Nagy lokálpatriótaként örülök, hogy nem irántam, hanem Rimaszombat iránt van érdeklődés. Úgy gondolom, hogy a városunk megérdemli ezt,” mondta Hizsnyán bevezetőjében.
Článok pokračuje pod reklamou
A beszélgetés fokozatosan a 19. és 20. század fordulóján épült jelentős középületekre terelődött. A vezető különösen az építés gyorsaságára hívta fel a figyelmet. Elmondása szerint a megyei bíróság építéséről 1886 áprilisában döntöttek, és már a következő év októberében megtartották az első tárgyalást. Hasonló gyorsasággal épült fel a megyeháza is. Az építkezés 1900-ban kezdődött, és 1901 júliusában már költöztek is a megyei hivatalok.
„Nézzék meg azt az épületet. És azokat a hatalmas tereket, közel 200 helyisége van. Óriási épület, amit egy év alatt felépítettek,” emlékeztetett Hizsnyán, majd egy adag iróniával hozzátette: „Valóban tudtak valamit az őseink, és nagy kár, hogy nem hagyták ránk ezeket a tudásokat.”
A szobor, amelyet Jesenský János védett meg
Különösen érdekes volt Mihály Tompa szobrának története, amelyet 1902-ben avattak fel a téren. Csehszlovákia megalakulása után Hizsnyán szerint felmerültek az eltávolítására vonatkozó igények. Az akkori főispán, Jesenský János azonban ellenezte ezt a lépést, és kijelentette, hogy amíg ő a főispán, művészek, költők és írók szobrait nem távolítják el. „Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon szép gesztus, amelyből most is tanulhatnánk,” jegyezte meg a vezető. A szobrot végül 1946-ban eltávolították. Egy ideig a múzeumban volt elhelyezve, később a városi kertben állt, és csak évtizedekkel később került vissza a térre.
A séta folytatódott a Fábry János, Tompa, Bott, Iskola és Šrobár utcákon, ahol az egyes házaknál életre keltek a jelentős rimaszombati családok, orvosok, építők és más lakosok történetei. Nem minden emlék volt kellemes. Hizsnyán többször visszatért azokra az épületekre, amelyeket történelmi vagy építészeti értékük ellenére lebontottak. Megemlítette a városi temetőben található családi sírboltot, az eltűnt villákat a kórház közelében és más épületeket, amelyeket gyerekkorából ismert. A sírbolt bontásáról szólva felidézte nagyapja szavait:
„Nézd csak, fiam, nézd csak. Erre képesek. Lebontani a sírboltot. Erre képesek.”
A vezető elárulta, hogy a városnéző séták befejezése után önálló vetítést tervez a lerombolt épületek és Rimaszombat részeinek történelmi fényképeiből. Szerinte sok lakos meglepődne, hogy a város mennyi mindent elveszített a múltban, és mi mindent sikerült lebontani a modernizáció nevében.
Árvaház és az író, aki nem felejtette el Rimaszombatot
A megállók egyike volt az egykori árvaház történelmi épülete is, amely 1904-ben épült. Hizsnyán szerint ez a városrész egyik legérdekesebb építészeti alkotása. A vezető egy hibára is felhívta a figyelmet, amely szerinte néhány történelmi kiadványban ismétlődik. Az épület szerzőségét tévesen a híres építész Ybl Miklósnak tulajdonítják, aki azonban már 1891-ben elhunyt. Valójában unokaöccse, Ybl Lajos volt a tervező. Nem csupán egyetlen épületről volt szó, hanem egy egész komplexumról, amelynek része volt többek között a tornaterem és az ebédlő is. Sok más történelmi épülettel ellentétben a terület viszonylag eredeti formájában megmaradt. Hizsnyán ezt egy adag iróniával annak is tulajdonította, hogy távolabb van a városközponttól, így elkerülte a széleskörű átalakításokat és bontásokat.
Közvetlenül az árvaházzal szemben állt az Okolk család háza. Ehhez kapcsolódik Viktor Volko története, aki irodalmi nevén Viktor Szombathy néven ismert. Újságíró, író és útleírások szerzője volt, ifjúsági regényekkel és a szlovák várakról szóló legendák feldolgozásával is foglalkozott. Bár élete egy részét Budapesten töltötte, Rimaszombathoz rendkívül erős kötődése volt. Hizsnyán úgy emlékezett rá, mint aki élete utolsó pillanataiig visszatért szülőföldjére. Még a lábamputációja után is, elmondása szerint, Rimaszombatba vitette magát, hogy újra otthon lehessen. És amikor már a városban volt, Hnúštára is el akart menni, hogy megnézze a Sinecet.
Ház tolóajtókkal és egy megmentett orvos története
A séta záró részének érdekessége volt az úgynevezett Braun-ház, amely a múlt század 30-as éveinek elején épült. Korának rendkívül modern épülete volt. Hizsnyán szerint ez volt az első épület Rimaszombatban, ahol az ajtók nem hagyományos kilinccsel nyíltak. „Ez volt az első épület Rimaszombatban, ahol az ajtókon nem voltak kilincsek, hanem egy gombot megnyomva tolódtak el az ajtók,” ismertette a vezető. A mai ember számára talán csak egy hétköznapi technikai újítás, a korabeli rimaszombatiak számára azonban szenzáció volt. A Braun-ház tolóajtóiról szerinte az egész város beszélt.
A séta egyik legerősebb pillanata Fuchs zsidó orvos története volt, akit a második világháború alatt Hizsnyán családi emlékei szerint a kórházban rejtettek el. Amikor a nyilasok keresni jöttek, az osztályvezető főorvos állítólag ellenállt nekik. „Az osztályomra csak a holttestemen keresztül léphetnek be, hogy megzavarják a betegeket,” mondta nekik. Az orvost aztán a kórházi üvegház melletti helyiségekben rejtették el, ahol átvészelte az üldözés időszakát. Ez a történet is emlékeztetett arra, hogy a város története nemcsak az épületek, hanem elsősorban az emberek és döntéseik története.
A komoly témák mellett a humor sem hiányzott. Hizsnyán elmesélte a régi rimaszombati legendát Daxner jegyzőről, akinek állítólag az ügyfelei nem akartak fizetni. A történet szerint ezért az irodája folyosóján csapdát építtetett. Azok, akik nem fizettek, egy gödörben végezték, ahonnan csak a tartozás kifizetése után engedte ki őket. „Hogy igaz-e vagy sem, nem tudjuk. Nem tűnik valószínűnek, de fantasztikus történet,” ismerte el a vezető.
Megőrzött örökség és a város élő emlékezete
Hizsnyán felhívta a figyelmet arra a házra is, amelyben egykor a jelentős festő és rimaszombati születésű Végh Bertalan lakott. A Francisci utcai épület szerinte a történelmi építészet megújulásának pozitív példája. Míg sok más polgári ház a környéken romosodik vagy a múltban eltűnt, ez az épület felújításon esett át, amit a vezető méltatott. Ezen a példán is megmutatta, hogy a történelmi örökség megőrzése nemcsak a múlt kérdése, hanem a jelenlegi tulajdonosok döntésein is múlik.
A második városnéző séta megerősítette, hogy a rimaszombati történelem iránti érdeklődés nem egyszeri. Az augusztusi találkozó után most is körülbelül száz ember gyűlt össze különböző generációkból. Voltak, akik hallgatni jöttek, mások saját emlékeiket osztották meg, és kiegészítették a történeteket az eseményekkel, amelyeket még maguk is emlékeztek. Hizsnyán a végén hangsúlyozta, hogy a városhoz és megőrzött örökségéhez való viszonyt ápolni kell, és át kell adni a következő generációknak. „Ezt a szeretetet a városunk iránt és a még megőrzött örökség iránt ápolni kell, és átadni a gyermekeinknek,” mondta.
A Rimavská kaviareň polgári kezdeményezés folytatni kívánja a városnéző sétákat. Céljuk nemcsak a múlt felidézése, hanem az is, hogy feltegyék a kérdést, hogyan gondoskodunk ma a városról és történelmi örökségéről.
Forrás: Rimava szerkesztőség
Olvassa el ezt is: Három utca, közel két óra. Rimaszombat megmutatta történeteit
NENECHAJTE SI UJSŤ
- Eltűntek a házak, a történetek megmaradtak. Rimaszombatnak van mit bánnia
- Kali Rimaszombatban: Az anyám halála vezetett a zenéhez
- Ján Bariak élményei: banánpálinka és más történetek
- Közvetlen járat Besztercebányára: A szülők felszólítanak!
- Marek Valkučák: A focihoz nem elég a tehetség
- 17 éves fiatal ült a volánnál. Az egyik utas életéért küzdenek
