November 11-e az a nap, amikor a világ megemlékezik a háborús konfliktusok áldozatairól és tiszteletet ad azoknak, akik túlélték a harcterek borzalmait. A háborús veteránok napja Gemer-Malohont történelmében is fontos helyet foglal el. Rimaszombatból, Tiszolcról, Ratkóról és más községekből is indultak férfiak a frontokra. Néhányan visszatértek, mások távol az otthontól nyugszanak. Történeteik emlékeztetnek minket arra, hogy a nagy történelmi események mögött konkrét emberi sorsok rejtőznek.
Próbaidőszak — 3 nap van hátra.
Hallgassa meg a cikk hangos változatát
1918. november 11-én ért véget az első világháború. A Németország és a szövetségesek közötti fegyverszünetet a franciaországi Compiègne-ben írták alá, és délelőtt 11 órakor lépett életbe. Több mint négy év harc után végre elhallgattak a fegyverek. A háború, amely a világ nagy részét érintette, milliók halálát, sebesülését, özvegyeket és árvákat hagyott maga után.
Azóta 108 év telt el. November 11-e fokozatosan a háborús veteránok és az fegyveres konfliktusok áldozatainak nemzetközi szimbólumává vált. Nemcsak az első világháború katonáira emlékezünk, hanem más háborús konfliktusok, az antifasiszta ellenállás és a modern katonai műveletek résztvevőire is.
Článok pokračuje pod reklamou
A háború Gemer-Malohontot is érintette
Az első világháború Rimaszombatot és a környező községeket sem kerülte el. Bár közvetlenül a városban nem folytak harcok, következményeit szinte minden család megérezte. A férfiak a frontra mentek, a nők egyedül maradtak a gyerekekkel és a gazdaságokkal. Hírek érkeztek a sebesültekről, az eltűntekről és az elesettekről.
A Gemersko-malohontské múzeum számos dokumentumot őriz erről az időszakról. Köztük vannak katonák fényképei, katonai kitüntetések, személyes tárgyak és naplók, amelyek közelebb hozzák az emberek mindennapi életét a háború alatt.
Egyikük Géza Haynik volt, a helyi Gömör-Kishont újság újságírója és a Gemerské múzeum egykori munkatársa. Az Osztrák-Magyar Monarchia tisztjeként orosz fogságba esett. 1916 és 1917 közötti élményeit ceruzával jegyezte le három füzetbe.
Naplója a hadifogoly életét mutatja be Nyizsnyij Novgorodban. Nem nagy katonai stratégiákat, hanem egy ember mindennapi valóságát, aki több ezer kilométerre került otthonától. A Gemersko-malohontské múzeum 2021-ben adta ki feljegyzéseit egy szlovák-magyar kiadványban.
Megőrződött Ratkó ügyvédjének, Danisnak a története is, aki 35 évesen vonult be. A galíciai fronton orosz fogságba esett, ahol maláriát kapott. A betegség maradandó egészségügyi károsodásokat okozott neki. Ennek ellenére a szerencsésebbek közé tartozott, akik évek múltán vissza tudtak térni otthonukba.
Másoknak nem volt ilyen szerencséjük. Sok Gemer-Malohontból származó katona a harctereken vagy kórházakban halt meg, távol családjától. Hozzátartozóik gyakran csak hivatalos értesítésből vagy katonai levelezőlapról értesültek fiuk, férjük vagy testvérük haláláról.
Emlékművek, amelyek történeteket mesélnek
A háborús események emlékei a régió közterületein is megmaradtak.
Rimaszombat főterén áll az első világháborúban elesett katonák emlékműve. Alkotója a helyi művész, Jenő Mátrai-Makovits. Ünnepélyes avatására 1942-ben került sor, amikor a város a bécsi döntés után Magyarországhoz tartozott.
Maga az emlékmű is tükrözi régiónk bonyolult történelmét. Az évtizedek során változtak a feliratai és szimbólumai, de alapvető üzenete megmaradt – emlékeztetni azokra, akik a háborúban vesztették életüket.
Jelentős kegyeleti hely a tiszolci evangélikus temető is. Itt csehszlovák és román katonák sírjai találhatók, akik az 1919-es, már az első világháború után zajló harcok során estek el Szlovákiáért.
Az egyes sírokban tizenhárom katona nyugszik, és egy közös sírban további tizenhárom ismeretlen. Sírjaikat felújították, és 2020 júliusában itt tartottak egy kegyeleti aktust. Ez a hely is emlékeztet arra, hogy a világháború vége nem jelentette azonnal a fegyveres konfliktusok végét térségünkben.
Rimaszombatnak a második világháborúból is voltak veteránjai
A régió háborús történetének kiemelkedő személyisége volt Ladislav Sládek, ismertebb nevén Saša Saldík. Közvetlen résztvevője volt a második világháború felszabadító harcainak, és az események utolsó élő tanúi közé tartozott Szlovákiában.
1928-ban született, később Rimaszombatban élt. Tevékenységéért és életművéért 2021-ben megkapta Rimaszombat város díját.
2022. január 29-én hunyt el, röviddel 94. születésnapja előtt. Búcsúztatására katonai tiszteletadással került sor.
Élete emlékeztet egy generációra, amely nagyon fiatalon élte át a háborút. Egy generációra, amelynek személyes tanúvallomásai fokozatosan eltűnnek az utolsó tanúkkal együtt.
Miért szimbólum a piros pipacs?
A háborús veteránok napjának világszimbóluma a piros pipacs lett. Jelentése összefügg a flandriai harcterekkel, ahol az első világháború véres csatái után piros pipacsok nőttek a felbolygatott földön.
John McCrae kanadai katonai orvos, aki a háború alatt sebesülteket ápolt, ezt a képet örökítette meg az In Flanders Fields (A flandriai mezőkön) című versében. Ez a vers is hozzájárult ahhoz, hogy a piros pipacs az elesettek emlékezetének szimbólumává vált.
A mai napig sok országban az emberek a ruhájukra tűzik, mint a tisztelet és hála jelét.
A piros pipacs azonban nem a háború ünneplése. Emlékeztetője annak árának. Minden katonai konfliktus után emberek maradnak, akik nem tértek vissza, családok, akik elvesztették szeretteiket, és veteránok, akik a harcok következményeit egész életükben viselik.
Ne feledkezzünk meg azokról sem, akik visszatértek
A háborús veteránok napja nem csak az elesettekről való megemlékezés. Azoknak is szól, akik visszatértek a háborúból, de életük soha nem lett már ugyanolyan.
A háborús veteránok gyakran küzdöttek sérülésekkel, betegségekkel és az átélt események pszichés következményeivel. Sokan újra meg kellett tanulniuk élni egy olyan társadalomban, amely távollétük alatt megváltozott.
Tisztelet illeti az újkori veteránokat is, akik külföldi katonai műveletekben és békemissziókban vettek részt. Tapasztalataik emlékeztetnek arra, hogy a háború nem csak a távoli múlt ügye.
Ma, november 11-én, ezért nemcsak egy történelmi dátumra emlékezünk, hanem elsősorban emberi sorsokra. Gemer-Malohontban is vannak családok, amelyek a mai napig őrzik elődeik katonai egyenruhás fényképeit, régi leveleket a frontról, vagy emlékeket azokról, akik soha nem tértek vissza.
Talán éppen ezek a családi történetek a legértékesebbek, amik a háborús generációk után maradtak. Emlékeztetnek arra, hogy a béke, amelyben élünk, nem magától értetődő.
És hogy azokra az emberekre, akik ismerték a háború valódi árát, nem szabad elfeledkeznünk.
A címlapfotó forrása: Wikipédia
NENECHAJTE SI UJSŤ
- Erőemelés: A rimaszombati Oliver Szarka 160 kg-ot emelt
- A háborús veteránok napja: Gemernek is megvannak a hősei
- 150 eurós bírságot kapott? Vigyázat, csalás lehet!
- Ádám Építőanyagok: Szakértők, akik segítenek a fürdőszoba tervezésében
- Szabad munkahelyek a Rimaszombati járásban
- A képviselők megszavazták a szabadnapot november 17-re. Šimko dönt
