
Este, hideg és eső. Rimaszombat sötétségbe burkolózva, ahol még nem gyúltak fények. A Trhové téren, az üzletközpont mellett, az időjárás ellenére körülbelül 150 ember gyűlt össze. Egy kép, amely lehangolónak tűnhetett. Az előadók szavaiból azonban remény csendült fel. És amikor a csehszlovák himnusz szlovák része felvétel nélkül maradt, az emberek maguk énekelték tovább.
Hallgassa meg a cikk hangos változatát
Azon a helyen, ahol 37 évvel ezelőtt a rimaszombatiak összegyűltek a novemberi események során, ismét a szabadságról esett szó. Annak törékenységéről, a megosztott családokról, a képernyőkön keresztül terjedő haragról, és az országért viselt felelősségről, amelyet egyszer a mai diákok vesznek át. Az eső és a novemberi hideg adta az est hangulatát, amely során az emberek egymást biztosították arról, hogy érdemes eljönni, egymás mellé állni és megszólalni.
A gyűlésen nem hangzott el a „Elég volt Ficából” skandálás. Politikai kritika elhangzott, helyenként nagyon éles is. Az előadók azonban elsősorban kérdéseket tettek fel. Mit tettünk az elmúlt évtizedekben a szabadsággal? Mit hagyunk gyermekeinkre? És képesek vagyunk még meghallgatni egymást, ha eltérő a véleményünk?

Egymás szemébe nézni
Článok pokračuje pod reklamou
Az estét a Rimavskej kávéház civil aktivistája, Miroslava Čierna nyitotta meg, aki a rendezvényt szervezte. A találkozás jelentőségéről beszélt. Arról a lehetőségről, hogy újra lássuk egymást, egymás szemébe nézzünk, és elmondjuk, hogy nem vagyunk egyedül.
A sötétbe burkolózott városban ezek a szavak egészen konkrét jelentést kaptak. Az emberek az időjárás ellenére eljöttek, és meggyőződhettek arról, hogy hasonló kérdéseket, aggodalmakat és reményeket osztanak meg másokkal.
Čierna emlékeztetett arra, hogy Szlovákia minden lakójáé. Jövőjéről itt kell dönteni, szabadon és demokratikusan, idegen hatalom nyomása nélkül. Az ő bevezetője adta meg az est alaphangját, amelyhez a többi előadó is visszatért. Együtt lenni, nem hagyni, hogy a tehetetlenség érzése elnémítson, és megőrizni az érdeklődést az iránt, hogy merre tart az ország.

Egy generáció, amely nem élte át a Novembert
A diákok nevében Sebastián Torma szólalt fel. Az 1989-es eseményeket egy olyan generáció szemével nézte, amely azokat emlékekből, tanórákból vagy korabeli felvételekből ismeri. A fiatalokban, akik akkor szembeszálltak a rendszerrel, elsősorban bátorságot lát. Körülbelül ugyanabban a korban voltak, mint a mai diákok, de teljesen más körülmények között döntöttek.
Beszéde gyorsan a jelenre terelődött. Arról beszélt, hogy a fiatalok mennyire intenzíven érzékelik a demokrácia törékenységét. A dezinformációkról, amelyek képesek szétzilálni a társadalmat, a harag könnyű terjedéséről, és az emberek kibékíthetetlen táborokra való osztódásáról.
A bizonytalan, konfliktusokkal és feszültséggel teli világban az ő generációjának a November nagyon élő üzenetet hordoz. „Ha a legértékesebb értékeinket nem védjük meg, sokkal gyorsabban elveszíthetjük őket, mint azt egyáltalán elképzelni tudnánk,” figyelmeztetett.
A diákok beszéde után Lucie Piussi éneke csendült fel. A zene a megemlékezés részévé vált közvetlenül a téren, még az esti koncertje előtt a Citadellában.

Köszönet a kiharcolt demokráciáért
Jana Janove személyesen kezdte. Tisztelettel, alázattal és hálával azok iránt, akiknek köszönhetően ma nyilvánosan állhat az emberek előtt és beszélhet. 1989 novemberében nem volt ezen a helyen. Néhány utcával arrébb volt kisgyermekként, és saját világa még gyengéd volt. 37 évvel később ezért köszönetet mondott szüleinek és nagyszüleinek a demokráciáért, amit az ő generációja számára kiharcoltak.
A színésznő, rendező, forgatókönyvíró és pedagógus beszédében képekkel, iróniával és humorral dolgozott. Felidézte a szocializmus idejéből származó politikai vicceket, amelyekkel az emberek képesek voltak megnevezni a viszonyok abszurditását. A rádió Jerevan kérdésétől a kapitalizmusról a szakadék szélén, egészen Husák elvtársig, aki elégedett volt azzal, hogy az ő uralma alatt megállt az idő.
A korabeli viccektől a mai beszélgetésekig jutott, amelyek gyakran párbajokká válnak. Az azonnali vágy, hogy nagybetűkkel írjuk le az igazunkat, a megosztott családok és a világ, amely az ember számára egy képernyő kijelzőjére szűkül. Beszélt a bőr megvastagodásáról és az újraérzékenyülés szükségességéről.
A gyengédség az ő előadásában bátorságot igényelt. A hajlandóságot, hogy elismerjük, hogy az ember, aki velünk szemben áll, saját félelmekkel, tapasztalatokkal és méltósággal rendelkezik. És azt a képességet, hogy észrevegyük, hogy a közös dolgok erősebbek lehetnek, mint azok, amelyek elválasztanak minket.
Felidézte a megígért szeretet és kitartás szavait. Ma beszélhetünk, állhatunk a téren és nézhetünk egymás szemébe. Azonban marad a kérdés, hogyan használjuk ki ezt a lehetőséget. Előadása kihívásba torkollott, hogy merjünk gyengédek lenni, és ígérjük meg újra a szeretetet, akár ezredjére is. A szabadság szerinte a legjobban ízlik, de a harc érte soha nem ér véget véglegesen.

Jana Janove: Soha nem akartam Rimaszombatban élni
Mit hagyunk gyermekeinkre?
Ladislav Garassy magyarul és szlovákul is szólt. A politikai földrajz szakértője, aki a geopolitikával, etnikai konfliktusokkal és választási folyamatokkal foglalkozik, kellemetlen kérdéssel nyitotta meg beszédét. Mennyi az elmúlt 37 évből, amit valóban ünnepelhetünk?
A ponovemberi fejlődés értékelése kemény volt. Emlékeztetett a mečiarizmusra, a korrupciós botrányokra és az egyes politikai korszakok hatalmi gyakorlataira. E kritika mögött azonban személyes generációs mérleg is állt. 52 évesen azt kérdezte, hová vezette az ő generációja az országot a forradalom óta, és mit hagy a gyermekeire és unokáira.
Hat válságról beszélt, amelyekkel a következő generációknak meg kell birkózniuk. Beszédének részleteivel külön cikkben foglalkozunk, amelyet a hétvégére készítettünk el önöknek.

Hagyjuk abba a gyűlölködést
Dr. MUDr. Géza Hizsnyan a politikusok hatalomszerzési és -megtartási módszereire hívta fel a figyelmet. Beszélt a hazugságról, csalásról és arról, hogy a félelem és ellenségeskedés révén hogyan szólítják meg az embereket. A felelősséget a választókra is emlékeztette. Ők döntenek arról, kinek adják át ezt a hatalmat. Hizsnyan a belgyógyászat területén dolgozik Nyustyán.
Az egyik legsúlyosabb problémának a kölcsönös tisztelet és szeretet elvesztését nevezte. Figyelmeztetett a politikára, amely létezését az emberek elleni uszításra építi hitük, nyelvük vagy szexuális orientációjuk miatt. Emlékeztetett minden ember jogára a szabad élethez és saját véleményéhez. Az együttélés alapja a tolerancia, beleértve azok tiszteletét is, akikkel nem értünk egyet.
Felhívása sürgető és érthető volt. Ha valaki meggyőz minket arról, hogy gyűlölnünk kell egy bizonyos csoportot, el kell gondolkodnunk azon, hogy legközelebb ki ellen fordítja ugyanezt a gyűlöletet.
„Hagyjuk abba a gyűlölködést! Kezdjünk el gondolkodni!” szólított fel.
Hizsnyan történelmi figyelmeztetést is megfogalmazott, emlékeztetve Adolf Hitler hatalomra jutására. „Az, hogy valaki szabad választásokon hatalomra kerül, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ő a megfelelő ember, és hogy az emberek helyesen választottak,” mondta. Felszólította az embereket, hogy gondolkodjanak el azon, hová vezet a gyűlölet szítása.
Ha a társadalom időben elgondolkodna ezen, elkerülhetné a tragikus következményeket. „Ha most elkezdenénk gondolkodni azon, amit a hatalmasaink mondanak nekünk, talán jobban élhetnénk, és lenne esélyünk. Én hiszem, hogy van esélyünk!” tette hozzá.
Szavai élessége ellenére a végén remény maradt. A meggyőződés, hogy még mindig van esélyünk a jobb együttélésre.

A demokrácia mindannyiunké
A közös nyilatkozatot, amely az egész Szlovákiában tartott találkozókon elhangzott, Igor Balciar olvasta fel. Emlékeztetett arra, hogy a demokrácia minden polgáré, akiknek joguk és lehetőségük van befolyásolni országuk arculatát.
November arra tanít minket, hogy becsüljük meg a szabadságot, és álljunk ki mellette, amikor veszélyben van. A nyilatkozatban elhangzott a figyelmeztetés, hogy az emberek ne hagyják magukat meggyőzni arról, hogy a hangjuk semmit sem jelent. És a felhívás, hogy maradjunk tisztességesek, nyugodtak, bátrak és aktívak.
„Szlovákia nincs elveszve.”
Ez a gondolat tükrözte a reményt, amely az estén átívelt az eső, a hideg és a komoly témák ellenére. Emlékeztetett arra, hogy továbbra is cselekedhetünk, érdeklődhetünk és találkozhatunk. November emlékeztet arra is, hogy még mindig képesek vagyunk valamire.

Amikor a technika elhallgatott
Az est végén a szervezők elindították a csehszlovák himnuszt. A cseh rész teljes egészében elhangzott. A szlovák rész elején azonban a felvétel megszakadt.
Az emberek maguk énekelték tovább.
A szabadságról, összetartozásról és bátorságról szóló szavakkal teli este után eljött a pillanat, amikor ezek jelentése közvetlenül a térről volt hallható. A sötétben és esőben emberi hangok csendültek fel. Közösen, felvétel nélkül, egészen a végéig.
És abban a pillanatban, a tömegben énekelve, ismét büszke szlovákoknak érezhettük magunkat.














NENECHAJTE SI UJSŤ
- A sötét Rimaszombatban remény csendült fel. Himnusz felvétel nélkül is
- Maňo Lacko: A hatalom a földön hevert. Az volt a fontos, ki veszi fel
- A bársonyos forradalom Rimaszombatban: Tisztelgés 30 év után
- A poltári polgármester Rocky zenéjére vonult be. Szégyenről írnak nekünk
- Štefan Balázs: Harminchét év sem volt elég, hogy megváltozzunk
- Megígértük egymásnak a szeretetet. Zuzka Mikulcová kérdezi, hol van
